Menu

Cart

Content

Egy igazán szőlős finomság: Toszkán szőlőkenyér sajttal

Mindannyian ismerjük és imádjuk a pizzát, azonban érdemes nem elfelejteni, hogy az olasz kenyérfélék bizony ennél jóval többet jelentenek. Következzen egy rendkívül ízletes olasz kenyérfajta friss szőlővel, mazsolával, mellé pedig ínycsiklandó sajtokkal!

Hozzávalók:

  • 1 csomag szárított élesztő
  • 2 evőkanál porcukor
  • 300 ml langyos víz
  • 500 g liszt
  • 1 teáskanál só
  • 4 evőkanál mazsola
  • 8 evőkanál likőrbor (pl. cherry, marsala)
  • 500 g kékszőlő
  • 1 teáskanál rozmaring vagy kakukkfű (mi egész szárakat használtunk)
  • 2 evőkanál barnacukor
  • 4 evőkanál olíva- vagy szőlőmagolaj
  • Valamilyen erős ízű sajt (pl. gorgonzola vagy taleggio) a tálaláshoz

 

Elkészítés:

Felfuttatjuk az élesztőt egy tálban a porcukor felével valamint néhány evőkanálnyi vízzel, és állni hagyjuk úgy 15 percig.

Ezután alaposan összekeverjük a lisztet a sóval és a maradék porcukorral, majd a keverék közepébe  egy mélyedést fúrunk. Ebbe öntjük az élesztős vizet, és elkezdjük összedolgozni úgy, hogy közben lassanként a maradék vizet is hozzáöntögetjük. Ha megvagyunk, alaposan átgyúrjuk, egészen addig, amíg sima, rugalmas tésztát nem kapunk. A tésztát ezután olajjal vékonyan kikent tálba tesszük keleszteni. Ha minden jól megy, egy óra alatt a kétszeresére kel a tésztánk.

Ha megkelt, a tésztát egy vékonyan belisztezett deszkán újból átgyúrjuk, majd kezünkkel kör alakúra formázzuk (kb. 25 cm átmérőjűre). Kiolajozott tepsibe vagy pizzaformába tesszük, és fél órát állni hagyjuk.

Ezalatt egy kis serpenyőben összekeverjük a mazsolát és a likőrbort, és amikor felforrt, levesszük a tűzről, hogy a mazsola teljesen magába szívhassa a folyadékot. A szőlőszemeket eközben a tésztába nyomkodjuk, megszórjuk rozmaringgal vagy kakukkfűvel, beborítjuk a barnacukorral, majd vékonyan a maradék olajjal.

Előmelegített, 180 fokos sütőben 45 percig sütjük, bő fél óra elteltével azonban kivesszük, hogy a likőrboros mazsolát rászórhassuk. Ha kész, kicsit hűlni hagyjuk, végül pedig a sajttal együtt tálaljuk.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook