Menu

Cart

Content

Fogyasztópirulák mellett hízni? Sajnos nagyon is lehetséges!

Akik fogyókúrás étrend-kiegészítőt szednek, azt hihetik, hogy mellette bármit és bármennyit ehetnek. Ez a tévhit pedig kedvez az elhízás további járványszerű terjedésének – állítják a szakértők.

 

Sokak számára csábító kilátásnak tűnik, hogy egy tabletta segít a karcsúsodásban. Az ezzel kapcsolatos hiedelmek miatt azonban fordítva is elsülhet a dolog. Előfordul, hogy az érintettek minden addiginál többet kezdenek enni, mert úgy gondolják, ennek ellenére is fogyni fognak.

„Miért is kellene odafigyelni az egészséges életmódra, ha egy tablettával megoldható minden?” – tette fel a költői kérdést a kutatást vezető Lisa Bolton, a Pennsylvaniai Állami Egyetem professzora.

„Eredményeink alapján a testsúlyt szabályozó szerek azt üzenik: helló, a zsíros ételek mégsem olyan egészségtelenek, hiszen ez a tabletta gondoskodik róla, hogy ne essen bajod tőlük” – folytatta a tudós, aki a Monopoly társasjátékból ismert, börtönből való szabadulást biztosító kártyához hasonlította az említett készítményeket.

A vizsgálatba 600 önként jelentkezőt vontak be, akik szabadon választhattak csokis kekszek közül: ezek egy része szokványos volt, a többit pedig zsírszegényként jelölték meg. A csoport fele evés előtt egy új, hatékony zsírégető szer reklámját tekintette meg a nassolás előtt. Bebizonyosodott, hogy a reklámot nézők fejenként sokkal többet ettek, néhányan akár harminc darab kekszet is.

Ráadásul minél hizlalóbbak voltak a kekszek, annál jellemzőbb volt belőlük a túlevés – hiszen a résztvevők azt várták, hogy majd úgyis kapnak a tablettából is. Az eredmények szerint pont azok növelték a leginkább a fogyasztásukat, akiknek a legégetőbb szükségük lett volna a fogyásra.

Amennyiben viszont a diétázók utánanéztek a hirdetett terméknek, csökkentek az irreális elvárásaik azzal kapcsolatban.

„Ez azért van, mert a kiegészítő szótól már eszükbe jut, hogy ezzel ki lehet egészíteni az egészséges életmódra irányuló többi cselekvést, nem pedig helyettesíteni azokat” – tette hozzá Bolton.

Medipress

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook