Menu

Cart

Content

A bélrák ellen is hatékony a D-vitamin

A magas D-vitamin-szint segíthet a bélrák túlélésében – állapították meg az Edinburghi Egyetem tudósai kutatásaik alapján. A tudóscsoport szerint azoknál a bélrákban szenvedő pácienseknél, akiknek a vérében a legmagasabb volt a D-vitamin-szint, fele akkora volt a halálozás kockázata, mint a legalacsonyabb D-vitamin-szinttel rendelkezőknél.

 

A skót kutatók tanulmánya az első, amely a természetes úton, a napozással, illetve a táplálkozással a szervezetbe kerülő D-vitamin-szint hatását vizsgálta a bélrákos emberek túlélési esélyeivel kapcsolatban. A kutatók hangsúlyozták, hogy miközben eredményeik ígéretesek, azokat egy megfigyeléses vizsgálatból szűrték le. További alaposan előkészített, véletlenszerű klinikai kísérletekre van szükség annak megerősítésére, hogy a D-vitamin-pótlás hasznos-e a bélrákos páciensek túlélési esélyeinek javításában.

A kutatók közel 1600, bélrákműtéten átesett páciens vérmintáit vizsgálták meg. A D-vitamin áldásos hatását leginkább a betegség második fázisában szenvedő pácienseknél tapasztalták, akiknek daganata nagy volt ugyan, de a rákos sejtek még nem terjedtek szét a szervezetben.

A vizsgálat szerint a legnagyobb D-vitamin-szintű betegek háromnegyede az operációt követő ötödik év végén még életben volt, míg akiknek a vérében a legalacsonyabb D-vitamin szintet mérték, azoknak kevesebb mint kétharmada élt addig. Az eredmények azt mutatják, hogy a D-vitamin kapcsolatba hozható a rák túlélési esélyeinek javulásával, bár a kettő közötti összefüggés természete egyelőre nem tisztázott.

MTI

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook