Menu

Cart

Content

Már fél liter víztől is jobban fog az agyunk

Itt egy újabb ok, amiért érdemes odafigyelni a megfelelő napi folyadékbevitelre: már egy pohár friss víz is képes mérhetően fokozni agyunk teljesítményét.

 

Szakértők szerint egy átlagos felnőttnek naponta legalább két liter vizet érdemes elfogyasztania – brit kutatók ezúttal ennek a mennyiségnek az agyra gyakorolt hatását vizsgálták. A 34 résztvevővel végzett kutatás bebizonyította, hogy alig fél liternyi, egy szuszra elfogyasztott víz is képes 14 százalékkal növelni az elméleti feladatok során mérhető reakcióidőnket. A víz jótékony hatása ráadásul annál erőteljesebb volt, minél szomjasabb volt valaki a kutatók által összeállított elméleti teszt elvégzése előtt.

Az emberi agy közel 80 százaléka víz, ezek után nem kell bővebben ecsetelni, milyen fontos is megfelelő működése szempontjából a folyadékbevitel. Ha szervezetünk nem jut elegendő vízhez, akkor spórolni kezd a meglévő energiakészleteivel, így az agyéval is – ennek eredménye a lanyhuló koncentráció és a fáradékonyság.

Egy közelmúltbeli, a University of East London által végzett kutatás is felhívta a figyelmet arra, hogy azok a gyerekek, akik minden nap megisszák az ajánlott mennyiségű vizet, jobb koncentrációs képességekkel és memóriával rendelkeznek, mint társaik.

A mostani kísérletet végző kutatók arra is szeretnék megtalálni a választ, hogy van-e jelentősége a víz hőmérsékletének, valamint hogy mekkora az a mennyiség, mellyel nem csak szinten tudjuk tartani agyi teljesítményünket, de javítani is tudunk rajta.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook