Menu

Cart

Content

Te is túl sok cukrot fogyasztasz?

Tíz évvel ezelőtti ajánlását megfelezte, és öt százalékban határozta meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy napi kalóriabevitelünk legfeljebb hány százaléka legyen cukor. A témával kapcsolatos tanulmányok szerint egy átlagos ember az ajánlott mennyiség közel kétszeresét fogyasztja naponta, a gyermekek pedig még ennél is többet.

 

Az Egészségügyi Világszervezet szakértői mintegy kilencezer tanulmány alapján szállították le a napi ajánlott cukormennyiséget maximum öt százalékra az elhízás és a fogromlás elleni küzdelem jegyében. Az öt százalékban benne kell lennie az elfogyasztott élelmiszerekhez felhasznált cukornak, valamint a méz, a szirupok és gyümölcslevek tartalmazta cukormennyiségnek is, viszont nem számít bele a gyümölcsökben természetes formában jelen lévő cukor.

Az amerikaiak és a nyugati országok lakossága ennél sokkal több cukrot fogyaszt: átlagos cukorbevitelüket kétharmadával kell csökkenteni, ha teljesíteni akarják a WHO elvárásait. Az orvosok körében érthetően nagy sikert aratott az ENSZ-szervezet újabb cukorfogyasztás-csökkentő próbálkozása.

A WHO utoljára egy évtizede tette közzé a cukorbevitellel kapcsolatos ajánlását, akkor a legfeljebb tíz százalék mellett tette le a voksát. Az amerikai cukoripar annyira sértve érezte magát, hogy a Kongresszusban lobbizott a WHO-nak szánt támogatások sok millió dolláros csökkentéséért. A globális étkezési stratégiából akkor kivették a vitatott cukorhatárértéket, az ajánlást azonban elfogadták.

Élelmiszeripari szakértők szerint a WHO új irányelve megváltoztathatja az élelmiszerpiacot is: a gyártóknak át kell gondolniuk a cukorfelhasználást egy egész sor olyan termékben, mint a kenyér, a levesek, a tésztaszószok vagy akár a salátadresszingek.

A WHO szakértői határozott összefüggést találtak a magas cukorfogyasztás, az elhízás és a fogromlás között. A fogászati költségek a nyugati országokban az egészségügyi költségvetés tíz százalékát teszik ki, de a fejlődő világban is komoly problémát okoz a fogromlás. Az ötszázalékos cukorbevitel naponta mintegy 25 gramm vagy 6 teáskanál cukrot jelent egy normális testtömegindexű (BMI) felnőtt esetében.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook