Menu

Cart

Content

Jelentősen javítja reflexeinket a spenót és a tojás

Az a sofőr, aki nemrég spenótot vagy tojást evett, nagyobb eséllyel tud időben lefékezni váratlan útakadály - akár egy elé szaladó kisgyermek - előtt, mégpedig a tirozin nevű aminosavnak köszönhetően.

 

Ludwig Feuerbach német filozófus mondása szerint azok vagyunk, amit megeszünk. A táplálékkal bekerült anyagok képesek meghatározni a viselkedésünket, illetve a környezetünk érzékelésének módját. A holland Leideni és Amszterdami Egyetem kutatói első ízben végeztek olyan vizsgálatot, amely arra irányult, hogy a tirozin miként befolyásolja egy tevékenység abbahagyásának sebességét.

Lorenza Colzato kognitív pszichológus és csapata olyan kísérleti szituációt rendezett meg, amelyben a résztvevőknek egy ismételt cselekvést kellett abbahagyniuk egy bizonyos időpillanatban. Az alanyok egy számítógép-monitort figyeltek, amelyen ha zöld nyilat láttak megjelenni, a lehető leggyorsabban megnyomtak egy gombot. Ezzel egy időben arra is összpontosítaniuk kellett, hogy a lenyomott billentyű összhangban legyen a nyíl irányával. Vörös nyíl megjelenése esetén pedig le kellett venniük a kezüket a billentyűzetről.

A résztvevők kétszer vettek részt a kísérletben. Egyszer tirozintartalmú narancslevet itattak velük előtte, másodszor pedig placebóval "dúsítottat". Az eredmények alapján a tirozinos alkalommal sokkal jobban teljesítettek.

A tirozin reakcióidőre gyakorolt pozitív hatása jól jöhet például a közlekedés során. Hirtelen kialakuló dugó esetén a gyors reflexek például megelőzhetik a balesetet. Colzato szerint ugyanakkor számos más példát is lehet említeni a tirozin ilyen irányú hasznosítására. "A tirozinos étrend-kiegészítők egészséges és olcsó megoldást jelentenek az intellektuális képességek fejlesztésére. Biztonságos, vény nélkül kapható alternatíváról van szó" - tette hozzá a szakértő.

Medipress

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook