Menu

Cart

Content

Napi egy pohár bor megvéd a depressziótól

Azoknál a felnőtteknél, akik hetente legalább kettő, de legfeljebb hét pohár bort isznak, 32 százalékkal kisebb valószínűséggel alakul ki depresszió. Spanyol kutatók szerint a hatás az alkoholnak és a borban található antioxidánsoknak köszönhető.

 

A mértéktelen ivászat jól ismerten mentális és fizikai betegségek kialakulásához vezet, manapság azonban egyre több kutatás és tanulmány állítja, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás egészséges is lehet.

A bor rendszeres, kis adagokban történő fogyasztása például bizonyítottan csökkenti a szívbetegségek kockázatát, spanyol kutatók szerint pedig hasonló hatással lehet a depresszió kialakulására nézve is. A szőlőben, így a borban is megtalálható rezveratrol egész egyszerűen megvédi az agynak azon részeit, melyek a depressziós tünetek kialakulásáért felelősek.

A Spanyolországban található Navarra Egyetemen nemrég véget ért kutatás során közel hatezer 55 és 80 év közötti felnőttet vizsgáltak, olyanokat, akik vagy nagyon ritkán, vagy legfeljebb napi egy pohárral fogyasztottak alkoholt – nagy többségük borfogyasztó volt. A kutatók hét éven keresztül követték nyomon az alanyokat, ezalatt folyamatosan vizsgálták alkoholfogyasztási szokásaikat és mentális egészségüket, emellett rendszeresek voltak az orvosi vizsgálatok valamint az interjúk és tesztek.

A BMC Medicine folyóiratban közzétett eredmények szerint azoknál, akik kettő és hét pohár közötti mennyiségű bort ittak meg minden héten, 32 százalékkal kisebb valószínűséggel állapítottak meg a vizsgálat során depressziót, vagy más ehhez hasonló mentális betegséget. A kutatók szerint az alkohol (különösen a bor) hasonló hatásmechanizmussal véd minket a depressziótól, mint ahogyan megakadályozza például a szívkoszorúér-megbetegedések kialakulását.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook