Menu

Cart

Content

Fokhagymával megelőzhető a tüdőrák?

A nyers fokhagyma rendszeres, heti kétszeri fogyasztásával majdnem felére csökkenthetjük a tüdőrák kialakulásának kockázatát – számoltak be eredményeikről kínai tudósok.

 

A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy azoknál a felnőtteknél, akik rendszeresen fogyasztanak nyers fokhagymát, 44 százalékkal ritkábban alakul ki tüdőrák – érdekesség, hogy még a dohányosok körében is 30 százalékkal csökkenti a daganat kialakulását a fokhagyma.

A Jiangsu Tartományi Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ tudósai 1424 tüdőrákos beteg adatait hasonlította össze 4500 egészséges felnőttével: vizsgálták étrendjüket, életmódjukat, közte a fokhagymafogyasztást és a dohányzást is.

Az adatok összegzése során rájöttek, hogy akik hetente legalább kétszer szerepelt étrendjükben a nyers fokhagyma, azok között sokkal ritkább volt a tüdőrák, még akkor is, ha dohányoztak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a főtt fokhagyma is hasonló hatással bír-e, az azonban köztudott, hogy a hagyma összezúzásakor felszabaduló vegyület, az allicin csökkenti a szervezetünkben kialakuló gyulladásokat, antioxidáns hatásának köszönhetően pedig számos, szabadgyökök által okozott károsodást is megelőz.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook