Menu

Cart

Content

Pozitívan módosítja génjeinket a sport

A rendszeres testmozgást folytató emberek szervezetében több, a test zsírraktározásáért felelős gén működése is módosul – bizonyították be svéd kutatók.

 

A felesleges kalóriák elégetésének legbiztosabb módja a rendszeres testedzés, ám egy friss tanulmány szerint ennek egyéb előnyei is vannak: a mozgás hatására megváltozik szervezetünkben a testzsír raktározásának módja is.

A svéd kutatók 31 enyhén túlsúlyos önkéntes több ezer génjét vizsgálták, azt követően, hogy megkérték az alanyokat, változtassanak eddigi életmódjukon, és heti három alkalommal végezzenek egyórás edzést. Kimutatták, hogy már hat hónapnyi rendszeres testmozgás is kimutatható változásokat hozott a zsírsejtek elraktározásában valamint az elhízásért felelős gének működésében – a sport emellett mérsékelte azoknak a géneknek a tevékenységét is, melyek a vércukor zsírsejtekben való tárolásában vesznek részt.

A kutatás egy szakaszában azt is vizsgálták, hogy bizonyos gének miként befolyásolják a zsírtárolást, és arra derült fény, hogy két különösen fontos gén működésének módosulása jelentősen csökkentette a vér szabad zsírsavainak mennyiségét. Mivel ezek magas szintje szoros kapcsolatban áll a kettes típusú cukorbetegséggel, egyértelmű, miért képes a rendszeres testmozgás csökkenteni a diabétesz kialakulásának kockázatát.

Az ember a szüleitől örökli génjeit, és azok az élet folyamán nem változnak, azonban a sport olyan sok területre hatással van, hogy még ezek a minimális DNS-eltérések is hozzájárulnak a pozitív testi változásokhoz.

Ezek is érdekelhetik:

Ranking English Bookmakers Artbetting.net
Ламперия от ЕМСИЕН-3

Kapcsolat

  • Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Дюшеме от emsien3.com

Log In or Register

fb iconLog in with Facebook